Négy évnyi szorongó várakozás – és négy hónapnyi veszélyesen alacsony hómennyiség – után egy az amerikai tudat peremén álló város, valamint egy olyan síelőkből álló közösség, akiket az európai sportolók nem ismernek, a FIS gondosan beállított kamerái alá kerül. Legutóbb 2001-ben az Egyesült Államokban rendezték meg, és a 2020-as világjárvány pénteki leállása miatt törölték a Terepfutó Világkupát, amely Minneapolisba érkezik. A Loppet Alapítvány által szervezett versenyen a világ legjobbjai versenyeznek majd a Theodore Wirth Parkban – egy tölgyes szavanna oázisában, mindössze pár percre a belvárostól.

„Hihetetlen utazás volt” – mondja Claire Wilson, a Loppet Alapítvány ügyvezető igazgatója. Amikor felhívom, hogy félbeszakítsam az előkészületeit, február 9-én, pénteken este van.^th – egy hét telt el azóta, hogy a FIS hivatalosan engedélyezte a rendezvény megrendezését. A Wirth Park dermesztő esti hűvösében a hóágyúk életre kelnek, amint a hőmérséklet fagypont alá süllyed. Amikor Wilson meghallotta a jó hírt, „sírtam” – vallja be. „Sírva fakadtam. Mindenki nagyon elérzékenyült.” Miután közel 30 000 jegyet osztottak szét a nézők között 35 amerikai államból, Wilson és csapata eltökélt szándéka, hogy ne kelljen újabb gyötrelmes törlést elviselniük. Eltökéltek, hogy városukat – és annak egyedülálló síelőközösségét – a régóta várt reflektorfénybe helyezik.

Minneapolist nem nehéz megtalálni a térképen. Kezdjük a pajzán, fellengzős, rézfoltokkal teli New Orleansban, és kövessük a Mississippi folyót észak felé alig 2,000 mérföldön keresztül. Térjünk le balra, ahol a jégtáblák csikorgóak az alvó gabonaszállító uszályoknak, és ahol zavarba ejtő gyakorisággal halljuk az olyan vezetékneveket, mint Eriksson, Nilsson és Karlson. Ha Inga vagy Bjorn nevű iskolás gyerekekkel találkozunk, jó helyen járunk.

A cikk alább folytatódik.

A régión kívül azonban kevesen tudnak sokat Minneapolisról, a félmillió lélekről, akik otthonuknak tekintik, vagy sziámi testvéréről, a Szent Pálról. Az üveg- és acéltornyok képe, amelyek a végtelen Northwoods hasához kapaszkodnak, és amelyeket a hasonlóan végtelen Nagy-síkság széle söpör végig, hatalmasan jelenik meg a lélekben és egy közeledő autó ablakán keresztül. Egy komor elbeszélés próbálja összefoglalni a jelenetet: Alattomosan hideg van; elönti a hó; az emberek megosztják idejüket a szaunázás és a lapátolás között, a jégcsúszós járdákon csoszognak az androgün rétegek alatt, és mondataikat a kíváncsi és igenlő „Ó, igen?” kérdéssel tarkítják.

Ez – ahogy azt minden önmagát tisztelő minnesotai megmondhatja – nem az teljesen igaz. A Twin Cities és az állam többet jelent, még akkor is, ha a „több” kifejezés fenntartásokkal jár. A dicsekvésnek tartalmaznia kell zárójeles megjegyzéseket: Minnesota ad otthont Amerika második legnagyobb állami vásárának (Texas után), a második legtöbb tavának (ezt az állítást Wisconsin keserűen vitatja), és Paul Bunyan, a (kitalált) favágó népi hős (állítólagos) szülőhelyeinek. Robert Zimmerman a Minnesotai Egyetemen járt főiskolára (előtte otthagyta az iskolát, New Yorkba költözött, és Bob Dylanre változtatta a nevét); az állam két amerikai alelnököt adott (de elnököt egyet sem), Minneapolis-St. Paul pedig élethosszig tartó otthona volt annak a meghatározhatatlan (és rövid ideig kiejthetetlen) zenésznek, Prince-nek.

És az időjárás sem hogy rossz. Amikor a nyár beköszönt a Twin Cities-be, az árnyékos parkok a városi erdők duzzadt zöldjében bujkálnak. Kopasz sasok barangolnak a lassan fodrozódó Mississippi felett, és futók lépkednek zökkenőmentesen a sűrű gyalogúthálózatból a déli városrészeket hűsítő, foltokban összefüggő tavakba.

Ősszel a Városokat Kanadából leereszkedő fák színe tengere mossa, melyet az első dércserjék jeleznek a rakoncátlan előkertekben és a Kőhíd korlátján.

Télen ezek az acél- és üvegtornyok nem könyörtelenül szürkék. Olyan ragyogóan tükrözik vissza a fagypont alatti naplemente finom kékjét és aranyát, hogy még azelőtt érezheted, hogy a lélegzeted elakadna a torkodban, hogy az az arcodra fagyna.

És télen ott van a síelés.

Minneapolis: Az amerikai síelők prímása

Az Egyesült Államokban a sífutás soha nem nyerte el azt a meghatározó jelentőséget, mint Észak-Európában. Még csak meg sem közelítette azt a népszerűséget, amelyet Közép- vagy Kelet-Európában élvez. Piotr Bednarski – az Egyesült Államok korábbi biatlonedzője, 2012 óta pedig Minneapolis elit ifjúsági sícsapatának, a Loppet Nordic Racingnek az edzője – így foglalja össze az elterjedt tévhitet: A sífutás „sílécen járás az erdőben. Nem menő, nem gyors, és nem igazi sport.”

Korlátozott lehetőségek vannak ennek a felfogásnak a korrigálására. Az amerikai síelők szétszórt, hókergető vándorok.

Az erdőkben élő fanatikusok csoportjai tartják fenn a szezonális kapcsolatot a középnyugati dombos vidék omladozó autópályái mentén. Vermont, Montana, Idaho és az érinthetetlen Alaszka hegyi fellegvárai spártai szigorral nevelik a feltörekvő tehetségeket. Az egyetemek válogatott csapatai generációs rivalizálásban küzdenek egymással, akiket elkötelezett szülők és egy-egy gyapjúharisnyás vadember is biztat, aki faléceken és bambuszbotokon jön-megy.

Minneapolis más. St. Paullal együtt a város vitathatatlanul az amerikai sífutás központja. A világ egyik legrobusztusabb hóágyúrendszerével büszkélkedhet: négy mesterséges hóágyúhálózat található a nagyvárosi területen, mindegyik kizárólag a sífutásnak szentelve, és mindegyik legalább öt kilométernyi hóágyúval rendelkezik. Egy átlagos télen, amikor a hófúvások veszélyeztetik az otthonokat és a gyanútlan postásokat, a Wirth Park további 30 kilométernyi természetes hópályát gondoz. Csak a Loppet Alapítvány felelős összesen 60 kilométernyi pályáért a városban – nem is beszélve a számos helyi parkról, amelyek maguk végzik a karbantartásukat. Több mint egy tucat különböző helyszínen síelhet, mielőtt megismételné az útvonalat, és mielőtt elhagyná a Twin Cities-t.

Bednarski szerint az ilyen kiterjedt pályahálózathoz való hozzáférés egyértelmű hatással van a sportközösségre. Minneapolis-St. Paulban, jobban, mint az ország bármely más részén, „a síelés a társadalmi szövet része”. Míg Sun Valley vagy Stratton nem ad hiányt elit sportolókból, a sportágat „kulturális jelenségként” tekintve ez a megfelelő hely.

Ahvo Taipale egyetért ezzel. A magát finnországi farmfiúnak valló férfi 1971-ben érkezett a Minnesotai Egyetemre mezőgazdaságot tanulni – és ott is maradt, hogy megépítse a Finn Sisut, a sí- és szaunavilág zászlóshajóját. store ahonnan csak tavaly vonult nyugdíjba. Bár az energikus új tulajdonos alatt az üzlet, az aláírt névjegyek még mindig ellepik a bolt falait, olyanok mint Dæhlie és Diggins pedig üzeneteket firkálnak az „Ahvo – a finn!”-nek. Az utca túloldalán főiskolai professzorok csoszogó ösvényeket jelölnek ki a Les Bolstad golfpálya ösvényein, melyeket a Minnesotai Egyetem gondoz.

A cikk alább folytatódik.

Bár Taipale gyorsan tagadja, hogy a Twin Citiesben az 1940-es évek óta „hagyománya” lenne a sífutásnak, kétségtelenül az 1980-as években a terjeszkedés élharcosai voltak – mind vállalkozóként, mind a Minnesotai Egyetem sífutócsapatának bajnokságot nyert edzőjeként, mind pedig az önkormányzati parkok tábláinak állandó ösvénytisztítójaként. Emlékszik rá, hogy cserediákként a St. Paul's Battle Creek Regionális Parkkal szemben, az autópálya túloldalán élt: „Lenyűgözött, milyen szép, milyen kellemes park, és akkoriban döntöttem el, hogy kiváló síelési hely lesz. Apránként” – kezdte saját ösvényeket vágni az erdőben.

Végül a helyi önkormányzat megfogadta a javaslatot. Ma Battle Creekben – a Wirth Parkkal szemben, a város túloldalán – 1.4 km-es, 2.5 km-es és 3.3 km-es hóágyúzással felszerelt versenypályák találhatók, mindegyik FIS homologizációval a közeljövőben. Taipale reméli, hogy elit versenyek is követni fogják a példájukat. „A Twin Cities metróövezet valószínűleg jobb hozzáférést biztosít a sífutósportokhoz, mint a világ bármely más helyszíne” – mondja Taipale. „Rendkívül gazdag pályarendszerünk van.” Míg a Holmenkollenbe, a norvég sport sírboltjába látogatónak a város határáig kell utaznia, hogy elérje a pályákat, „nekünk a hátsó udvarunkban vannak. Ez sehol máshol nem így van.”

A minnesotai Margie Freed, aki az amerikai síválogatott színeiben indul ezen az észak-amerikai túrán, úgy véli, hogy a hétvégi sportolók és nézők „meglepődve látják majd a város látképét Theodore Wirth pályáinak tetejéről”. A vasárnapi 10 kilométeres verseny csúcspontja felfedi majd, milyen közel van a pálya a belvároshoz – ez a látvány még mindig lenyűgözi Claire Wilsont: „Valahányszor felmegyek arra a dombra, mielőtt lemegyek a Drevil's Drop-on, el sem hiszem. Annyira gyönyörű.”

A cikk alább folytatódik.

Az ilyen könnyen hozzáférhető ösvényinfrastruktúrával szélesebb körű hozzáférés jár a sporthoz, és olyan lelkesedés páratlan az országban. A szinte felülmúlható állítások listájához hozzátehető egy állandó pletyka is: Minneapolisban több sífutó él, mint a világ bármely más nagyvárosában (Oslo után). A Twin Citiesben és környékén megrendezett símaratonok – a saját Tavak Városától, Loppettől a Minnesota Vasaloppet USA-n át a Wisconsin American Birkebeinerjéig – a regionális versenyek kapujává teszik őket, és a téli sportot mélyen beágyazzák a városi életbe. Freed számára ez nézőpont kérdése. Mivel ezekről az ösvényekről hiányozhatnak a drámai „tájképek vagy szép hegyvidéki tájak”, amelyeket Keleten vagy Nyugaton találhatnánk, a használókban kialakul „az igazi szeretet a síelés iránt” – egy ikonoklasztikus odaadás maga a sport iránt, vizuális zavaró tényezők nélkül.

Az 1990-es évek elején, végzős hallgatóként érkezve Minneapolisba, Bednarskit lenyűgözte „a síelés iránt lelkes emberek hatalmas száma”. Erre jó példa: amikor Bednarski társalapítója volt a Loppet Nordic Racingnek, abban reménykedett, hogy fiatal sportolóik öt éven belül életképes országos versenyzők lesznek. Tizenkét éven belül... hónapAz LNR Boys volt a legjobb klub az US Junior Nationals-on; az LNR Girls a második helyen végzett.

Bár Bednarski nem emlékszik a pontos számra, elismeri, hogy „elég biztos benne, hogy az LNR több nemenkénti és összesített klub junior országos bajnokságot nyert, mint bármely más klub”. A Loppet Alapítvány számára azonban az ünneplés rövid, mielőtt eljön az ideje, hogy „visszatérjenek a munkába” a következő versenyre, a következő szezonra, a sportolók következő generációjára.

Világbajnokok munka közben

Caitlin Gregg tökéletesen megtestesíti ezt a mentalitást. Ő és férje, Brian, a Középnyugat legjellemzőbb sífutó királyi családjának tekinthetők. Mindketten rendszeresen szerepelnek SuperTour és símaratonokon az Egyesült Államokban; Caitlin Gregg öt American Birkebeiner versenyt nyert – többet, mint bármely más síelő valaha.

Gregg felidézi, amikor 2004-ben Minneapolisba érkezett, hogy a Loppet Alapítvánnyal eddzen. Azonnal egyértelmű volt, hogy a sportolói közösség „ugyanolyan mértékben vesz részt a síelés iránti szenvedély fejlesztésében, mint az eredmények elérésében. A két energia együtt jár.” Annak ellenére, hogy az ország egyik legkiválóbb ifjúsági tehetsége, „a hozzáállás [vele szemben] az volt, hogy »Ez nagyszerű, de kijössz és segítesz építeni az infrastruktúrát, építeni a közösséget?«”

Egy ilyen sűrű ösvényhálózattal rendelkező nagyvárosi területen mindig van mit ültetni, a túlnőtt növényzetet megtisztítani, és az iskolás gyerekeket edzeni – sőt, még a világbajnoki érmesektől is elvárják, hogy kivegyék a részüket. Gregg élénken emlékszik a 2015-ös falani bronzérmes hazatérésére. A Theodore Wirth Parkot megremegtette a nyüzsgés, és egy ásó várta a helyi hőst. Gregg nevetve meséli el az üdvözlő üzenetet: „Segítségre van szükségünk a pálya javításában a közelgő junior országos selejtezőre!”

A cikk alább folytatódik.

Ez a közösségi megközelítés teszi a sikerhez a Twin Cities-t élénk és motiváló edzőhellyé a sportolók számára, a verseny minden szintjén. Amikor a park infrastruktúrája karbantartásra szorul, a helyi önkéntesek és a vendég olimpikonok Atomic gumiabroncsaikat fejszékre, viaszdobozaikat talicskákra cserélik, hogy együtt végezzék el a munkát, és „beborítsák magukat a földdel”. Tapasztalt edzők és tehetségek vezetik a Loppet Alapítvány egész éves programjait, amelyek terepfutás, hegyi kerékpározás és síelés oktatását, valamint diákok és felnőttek bevonását biztosítják Észak-Minneapolis-szerte, beleértve a terepsportokban történelmileg alulreprezentált közösségeket is.

És van is mindig valaki, akivel edzhetek. „Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyit jelent nekem, hogy minden edzésemet más síelőkkel osztozhatom” – mondja Gregg. Egy olyan városban, amely a perzselő hidegtől a fullasztó nyári hőségig ingadozik, minden nap „ismerős arcok vannak, akik imádják” – és arra ösztönzik egymást, hogy mozogjanak. A fejlődő minnesotai sportolók számára ez a közösség fiatalon kezdődik. A síelés iskola által támogatott tevékenység. Az osztálytársak és a tanárok bemutatják egymást a gyantázás, a stride-olás és a lábujjdobás bonyolultságaiba; egy síelő ünnepi összejövetelt tarthat, ha kvalifikálja magát az állami bajnokságra. „Leginkább a benne kötött barátságok miatt maradtam a sportnál!” – mondja Margie Freed. Egy „nagyszerű baráti és csapattársi társasággal”, akik a hónapok változásakor a fociról a futásra, majd a síelésre váltottak, „minden sportszezonban nagyon jól éreztük magunkat.”

Gregg leírja, hogyan négy különálló évszak, a szabadtéri rajongók nagy száma és a burjánzó városi... playA talaj rengeteg lehetőséget kínál a „kreatív és találékony” munkavégzésre. Élvezi a kihívást, hogy megtalálja a leghosszabb emelkedőt a Mississippi folyó szikláin, a „tökéletes görkorcsolya-hurkot” egy csendes környéken, vagy a legújabb kerékpárút-bővítést – mindezek dinamikussá, együttműködővé és fejlődővé teszik az edzést.

A Wirth Park Loppet Alapítványán túl számos síklub is működik. A verseny- és szabadidős tevékenységek széles skáláját lefedve mély elismeréssel tekintenek a sporthoz való hozzáférésre Minneapolisban és St. Paulban – valamint a sport által elősegített erős társadalmi kötelékekhez való hozzáférésre.

Ryan Hunwardsen a Twin Cities Síklub elnöke, amely csapat 21-35 éves sportolókat céloz meg. A tagok képességei széles skálán mozognak. Néhányan a régió legjobb maratoni síelői közé tartoznak; mások fiatal szakemberek, akik most ismerkednek a várossal és a sportággal. Ez a változatosság „kényelmes hellyé teszi a síelés megtanulását vagy a versenyhelyzetekben való feszegetést” – mondja Hunwardsen. Egy kihívást jelentő edzés közös elvégzése, majd utána egy beszélgetés vagy egy ital elfogyasztása tartós barátságokat teremt. Ez arra is ösztönzi a sportágba való mélyebb belemerülést, hogy a versenypályán túl is mélyebben belemerüljünk. Sok TCSC-tag lesz az önkéntesek között a Wirth Parkban a jövő hétvégén. Mások közel egy tucat környékbeli középiskolában edzenek: Amikor Hunwardsennel beszélek, éppen a tanítványai síléceinek waxolásán dolgozik a közelgő középiskolai állami bajnokságra. Számára és csapattársai számára a Twin Cities „a síelés központja, és az emberek valóban megélik a telet”, mint a sportfejlesztés és a társasági élet szezonját.

Eljön a világbajnokság, eljön az óra

Zak Ketterson reméli, hogy a tél ölelése teljes mértékben kibontakozik majd.play ezen a hétvégén. „Könnyű azt gondolni, hogy az Egyesült Államok más sportágakban érdekelt” – ismeri el. Meglepő lesz a világ leggyorsabb sífutói számára, „hogy eljön ez a hatalmas tömeg, amely törődik egy olyan rétegsporttal, mint a sífutó.”

A cikk alább folytatódik.

Ketterson számára a minneapolisi világkupa „szinte olyan, mint egy bajnokság”. Miután sípályafutását a Twin Cities metróövezetben kezdte, izgatottan várja, hogy barátai, családja és a közösség előtt versenyezhessen, ahol megtanulta, hogyan váljon élethosszig tartó sportolóvá: „Egész évben be volt karikázva a naptáramban.” Míg a hazautat „hullámvölgyek” tarkították – a Covid-19 miatt Ketterson minneapolisi kvalifikációja „igazán az oberhofi sprintrajttól függött” januárban –, izgatottan várja, hogy az elit versenyzést egy olyan közönség elé tárhassa, amely túlnyomórészt helyi nézőpontból ismeri a sportot. Ahogy személyes tapasztalatból emlékszik vissza: „Amikor megnyered a Minnesota High School State versenyt, és azt gondolod, hogy »Én lehetek a világ legjobb 16 évese«, nem is veszed észre, hogy hány gyerek csinálja ugyanezt hány más országból!”

Néhányan közülük – akik most profi karrierjük csúcsán vannak – olyan terepen vágnak neki a hétvégi közönségnek, amely ismerős. Caitlin Gregg a „Strava-adatok megtekintését” az esemény egyik kevéssé értékelt ígérete közé sorolja: Ahogy Klæbo megtámadja a pályát, vagy Diggins egy ügyes lejtőn navigál, még a tapasztalt nézőket is arra ösztönzik majd, hogy új vonalat válasszanak egy lejtőn, vagy egy kicsit hosszabb V2-t a következő edzésükön.

Azok a sportolók és közösségi vezetők, akikkel beszéltem, hangsúlyozták a hétvégi versenyek fontosságát az amerikai síelők következő generációja számára. Ketterson és Piotr Bednarski egyaránt a bajnoki szintű versenyekkel való találkozás hiányát jelölik meg az amerikai és az európai északi közösségek közötti egyik legjelentősebb különbségként. Randall úttörő listájának, Diggins csillogó-fényes csillagának, sőt az amerikai férfi és női csapatok mélyebb horizonton ragyogó névsorának fényében eligazodva a fiatal amerikai tehetségek ritkán látnak életképes, hosszú távú jövőt maguknak a sífutásban. A szombat és a vasárnap elkezdhet változtatni ezen. „Csak egy olyan gyerek kell hozzá, aki eljön megnézni a minneapolisi versenyeket, és eldönti, hogy síelő akar lenni” – mondja Ketterson. Gregg, felidézve első világkupa-versenyének mámorító felhajtását, egyetért ezzel. „A fények, a kamerák, a hirdetőtáblák elvarázsolnak – inspirálónak és motiváltnak érzed magad.”

Természetesen minden szem az amerikai sportolókra szegeződik. A vasárnapi 10 kilométeres gyorsúszás tűnik a legígéretesebbnek, különösen Diggins 20 kilométeres győzelme után.^th karriergyőzelmet aratott a canmore-i 15 kilométeres gyorsúszáson, Sophia Laukli és Scott Patterson is 8-at ért el^th.

A szombati nap nehezebbnek bizonyulhat. Kristine Stavås Skistad párbajozik a svédek váltakozó felállásával, és aki a legjobban tud ragaszkodni Klæbóhoz, az 2-t nyer.^nd és 3^rd A férfiak számára a Stars and Stripes csapatnak talán nehéz dolga lesz a dobogós helyek megtalálásában. De csodák... tud megtörténhet, különösen akkor, ha a hazai tehetségeket a hószárazság miatt őrjöngő több tízezer rajongóval keverjük. És az amerikaiak mély és tartós szeretettel rendelkeznek a hátrányos helyzetűek történetei iránt.

Azt hiszem, én sem vagyok mentes ettől az érzéstől. Annak ellenére, hogy Minneapolist az amerikai síelők prímásaként, az északi Rómaként emlegettem, ahová minden jól karbantartott pálya vezet, végül is itt a periférián fekvő városként utaltam rá: Az a tudat, hogy Minneapolis a legtöbb amerikai számára hideg utógondolat, kéz a kézben jár azzal a makacs véleménnyel, hogy az észak-amerikai északi síelés az európai síszövetségek számára utógondolat.

Köztudott, hogy míg az amerikai és kanadai sportolók extatikus hazatéréssel telnek hónapokig tartó (gyakran önfinanszírozott) külföldi versenyzés után, egyes nemzeti csapatok – saját sportolóik legnagyobb döbbenetére – úgy döntöttek, hogy csökkentik a keretüket, és a piros csoportos síelőikre támaszkodnak. Vendégként a ... Skirrious problémák podcastban a kanadai Antoine Cyr bevallotta, hogy „nevetségesnek” találta a szövetségek döntéseit; a műsorvezető, Mika Vermeulen azon tűnődött, hogy a világbajnokság domináns nemzetei hogyan nem „szégyellik magukat”, amikor azt állítják, hogy „’Ó, nincs rá pénzünk’, amikor ők [káromkodások] fuldoklanak a pénzben?”. Beszélgetésünk során Ketterson megerősítette, hogy „sok érdemes sportoló marad le” ezen az észak-amerikai turnén, „csak azért, mert az országuk nem döntött úgy, hogy elhozza őket” – olyan döntések, amelyek „rossz szolgálatot” tesznek mind a nézőknek, mind a FIS pénzügyi jövőjének.

Vajon egy amerikai dobogó, egy győzelem – amiért 30 000 teli torokból küzdő amerikai fogja rekedtre üvölteni magát ezen a hétvégén – megváltoztathatja ezt? Vajon lesz-e valami áldozat a terepfutó oltárán, biztosítva az Egyesült Államok verejtékáztatta hőseinek további diadalát a külföldi megpróbáltatásaikon, és a tétovázó szövetségek nagy tekintetét a nyugati félteke felé forgatva?

Talán. De David Johnson ellenpontot kínál erre a hátrányos helyzetűekről alkotott vízióra. A mintegy 35 éve sífutóedző, és kétszer a Minnesota Állami Középiskolai Edzők Szövetségének alelnöke, majd elnöke, Johnson – Hunwardsenhez hasonlóan – szünetet tart a diákok síléceinek arzenáljának waxolásában, hogy beszéljen velem. Nem habozik Jessie Digginst az amerikai és minnesotai síelésre „a legnagyobb hatásúként” azonosítani. De egy szót sem szól Diggins eredményeiről – legyenek azok múltbeliek vagy közelgőek. Johnson gyermekei és edzőtársai számára „az ő hozzáállása, akár győzelem, akár vereség esetén”, az, ami a kitartóbb edzést, az erősebb barátságokat és a kifizetődőbb versenyeket példázza: „Mindig sikerül neki.”

Ez a hozzáállás, akár győzelem, akár vereség, a minnesotaiak szellemiségét tükrözi, akik szívesen látják a világot a hátsó udvarukban.

Ez a hozzáállás, akár nyerünk, akár veszítünk, nem a győzelemmel szembeni közömbösség. Nem pajzs a nehézségek ellen, és nem balzsam a frusztrációra. Egy olyan országban és sportágban, amely elsöprő hangsúlyt fektet a... hogy a legjobb, ez egy elkötelezettség amellett, Ennek a legjobbat nyújtani – csapattársként, vezetőként, mentorként, házigazdaként. Nem csupán versenyzőként, hanem síelőként is.

Ez egy olyan elkötelezettség, amely Claire Wilson szavaival élve arra késztette a Loppet Alapítványt, hogy a 2020-as verseny lemondása után „ismét kockáztassa a szívfájdalmat”. Ez egy olyan elkötelezettség, amely legyőzte a karácsonyi esőt és az elképzelhetetlenül meleg januárt, amikor „az egész közösség összefogott a pályák megmentéséért” a Wirth Parkban. Ez egy olyan elkötelezettség, amelyet 24 amerikai tett, hogy kvalifikálja magát az első hazai pályán megrendezésre kerülő világkupára egy generáció óta; ez egy olyan elkötelezettség, amelyet oly sok ezer adományozó és szponzor tett, hogy anyagilag támogassa ezeket az ambíciókat. Ez egy elkötelezettség amellett, hogy gyepet lapátol és homoktövis-tőkét vág le, amikor inkább ünnepelnél; hogy edzősködsz a széljárta éjszakában, amikor inkább melegen lennél az ágyban; hogy kiállsz azokért, akik felnéznek rád, és akikre te felnézel, még akkor is, ha félsz attól, hogy csalódást okozol magadnak.

Ez egy elkötelezettség a kiválóság, a lelkesedés és a felejthetetlen vendégszeretet iránt egy rendkívül kedvezőtlen és szokatlan évben.

Ez az elkötelezettségünk a sífutás iránt, a versenypályán túl. Ez az elkötelezettségünk teszi ezt a sportot – ezt a megszállottságot! – sokkal többé, mint „sílécen gyalogolni az erdőben”.

Ezen a hétvégén Minneapolis nem az északi világban elfoglalt, régóta tagadott helyét követeli majd. Mi már meghatároztuk a sajátunkat. A színpad készen áll, verseinket kívülről tudjuk, a mormogó közönség várakozásteljesen elhallgat. A reflektorfény amerre csak esik – akár győzünk, akár veszítünk, mi mindig eltaláljuk.

Piotr Bednarski, Margie Freed, Caitlin Gregg, Ryan Hunwardsen, David Johnson, Zak Ketterson, Ahvo Taipale és Claire Wilson közreműködtek a jelentés elkészítésében.

Luke Dykowski a Midwest Collegiate Sí Szövetség északi koordinátora. A Minnesotai Egyetem északi síklubjának korábbi társelnöke, jogi egyetemre jár Washingtonban.

A cikk alább folytatódik.

A ProXCskiing.com tagjaként teljes hozzáférést kapsz az oldalon található összes tartalomhoz és az élő közvetítésekhez. Ski Classics Pro Tour események angol nyelvű kommentárral.

Amikor a világ egyik vezető sífutó közösségének tagja leszel, számos exkluzív ajánlatban részesülsz egész évben. 

Regisztráció ITT tagként

TÉNYEK Minneapolis Világkupa szezon 2023/2024

• Amikor: 2024. február 17., szombat - 2024. február 18., vasárnap
• Ki: Elit nemzeti síelők – nők és férfiak
• Ahol: Minneapolis, USA
• Mit: FIS Terepfutó Világkupa, Minneapolis, USA

PROGRAM

Szombat, február 17.: Sprint Freestyle (További részletek itt találhatók)

• 17:00 CET: Sprint selejtező F, férfiak
• 17:00 CET: Sprint selejtező F, nők
• 19:30 CET: Sprint döntő F, férfiak
• 19:30 CET: Sprint döntő F, nők

Vasárnap, február 18.: 10 km-es intervallumos rajttal rendelkező gyorsúszás (További részletek itt találhatók)

• 17:30 CET: 10 km-es szakaszfutás, F rajt, férfiak
• 19:45 CET: 10 km-es szakaszos rajt, F, nők 

Az egyesült államokbeli Minneapolis után a világbajnokság visszatér Skandináviába, hogy a szezont Finnországban (Lahti), Norvégiában (Oslo és Drammen) és Svédországban (Falun) zárja.

Bővebben: Világkupa-naptár a 2023/2024-ös téli szezonra